Coaching nőknek

Déri Kriszti, Pap Csilla, Thoma Brigitta (Identity Fashion Coach Csoport):

„Mi csak játszani jöttünk a földre”

(Deák Bill Gyula)

Gyerekkorunkban József Attila azt ígérte, hogy óriások lehetünk, vadakat terelő juhász, a lányok eközben finomabb elfoglaltság után néztek: favorit a hercegnő esetleg királylány. Tizenévesnek lenni pedig tényleg elég nagy gáz. A fiatalokat sohasem értik meg. Szokás fellázadni ez ellen és akkor az ember megnyeri, hogy ő a fekete bárány. Előbb-utóbb bele is lehet törődni és így megpróbálni átvágni az evolúciót. Közbülső megoldás, ha a mindezt egyszerre mutatjuk be: sunyi módon lázadni, vagy megjátszani a fekete bárányt. Ha ezeket egyedül csináljuk, hamar átlátnak rajtunk, ha egy szimbolikus csoport tagjaként, akkor van esélyünk, hogy legalább a társaság tagjai komolyan vesznek bennünket. Ehhez azonban hozzá kell diétázni magunkat valamilyen trendi skatulyához. Lehetünk diszkós, emós, technomán, geek… Mindnek megvan az az előnye, hogy az efféle dobozok előbb-utóbb elavulnak, és nem biztos, hogy upgrade is lesz hozzájuk.

A középkorban a felnőtt és gyermek közötti különbség nem volt annyira nyilvánvaló, mint az azt követő korszakokban. Ma ismét a középkorihoz hasonló mintázatok lelhetők fel: az a tudástér, amelyben a gyerekek játszanak, tanulnak, révülnek azonos azzal a létszférával, melyben a felnőttek üzletet kötnek, tudást termelnek, információt cserélnek, adnak és vesznek, szórakoznak és kommunikálnak. Az új középkorban a gyermekkor és a felnőttkor radikális szembeállítása már nem érvényes. Született kamaszok vagyunk. Örök álmodozók.

A globlizált világban „szabadon lebegő” sokszínű coaching-kultúra léte ma már elfogadott tény. Michal Pagis szociológus szerint az identitásukat újraszövő felnőttek számára kínálkozó segítség és eredeti lehetőség.

A coach mint „professzionális amatőr”

A 21. század polgárainak azon vágya, hogy önmagukat folytonosan újraalkossák virágzó önsegítő kultúrához vezetett, mely ötleteket, szempontokat, víziókat szolgáltat arra, hogy az emberek újraformálják saját életüket, és közben felelősséget vállaljanak döntéseikért. A coach, szemben például a pszichológussal vagy pszichiáterrel, nem a szakértői tudását, tanácsait, vagy professzionális létmódját árulja a gyógyítói és a lelki élet örömeinek piacán. A coachingot létrehívó vágy ugyanis az, hogy a felmerülő kérdésekre az ügyfél maga szeretné megadni a válaszokat, nála van a jövő kulcsa. A coaching innovációra sarkalló, személyes szociális kapcsolat. A coach egy időre kiszervezi az ügyfelét azokból a társadalmi viszonyokból, amelyek gátolják abban, hogy újratervezze, azaz vonzóbbá és működőképesebbé tegye az életét, hogy aztán visszatérjen az időlegesen zárójelbe tett valóságba. A coach egyszerre testesíti meg a kreatív, elfogadó, mindenre nyitott lelkes amatőrt, és a professzionális kereteket biztosító, a jelentős személyek értékítéletét finoman, informálisan tükröző profit. Nem tudományos tükröt tart ilyenkor, hanem inkább a józan ész gyakran hiányos megfontolásait. A menedzsment-irodalomból jól ismert, hogy még a sikeres cégek jól teljesítő alkalmazottait is érdemes kirúgni, és olyan tehetséges amatőrökkel kicserélni őket, akik friss szemmel látják, olykor értetlenül nézik a folyamatokat. Ők azok, akik képesek az adott szerveződés kódolt tudását megváltoztatni, azzal, hogy nem értik a régen ott dolgozók által evidensnek tartott szabályokat. A coaching-ülések során a coach ezekhez az tehetséges, nyitott amatőrökhöz hasonlóan gyermeki módon rácsodálkozik az ügyfele létmódjára, világhoz való viszonyára, szempontjaira, cselekvési terveire, narratíváira. A coach – kissé paradox módon megfogalmazva – „professzionális amatőr”, olyan, mint a görög filozófus Szókratész volt, aki talán az első coachként „az emberek meggyőzése helyett inkább kérdéseket tett fel nekik, amelyek saját helyzetük és feltételezéseik vizsgálatára késztette őket, ily módon változtatva meg gondolkodásukat” (idézi Kelló, 2014, 23). Mikor arra a kérdésre, hogy van-e bölcsebb ember Szókratésznél, a delphoi jósnő azt felelte, hogy nincs, Szókratész mint a „professzionális amatőr” coach őspéldája azt válaszolta, hogy lehetetlen, hiszen csak azt tudja, hogy nem tud semmit. Ez az a híres ironikus attitűd, amelyre a kérdve kifejtő, ún. bábáskodó módszere épült. Egyrészt megtermékenyítő kérdéseket tett fel, másrészt anyjához hasonlóan, aki bábaasszony volt, segített a gondolatokat kihordani, majd pedig megszülni. A platóni dialógusok Szókratész alakjára jellemző, hogy szándékosan visszatartja a tudását (Szlezák, 2000, 23). „Képes arra, hogy tudatosan megválassza a filozofálás színvonalát – döntése a beszélgetőpartner igényeitől és felfogásbeli képességeitől függ” (i. m. 37).

Az ókori görögökkel szemben korunk sajátossága, hogy nem állnak rendelkezésre fix pontok, stabil egyensúlyi állapotok: a múltbéli cselekvések nagyon kevés útmutatással szolgálnak a jövőbeli akciókra vonatkozóan. Miután gyakran nem tudjuk, hogy mit nem tudunk, a szókratészi irónia mint coaching stratégia az egyetlen valódi jogosultsággal bíró coach-alapállás.

A coaching mint autentikus turizmus

A képzett coach abban különbözik a kevésbé képzettől, hogy tud eszközöket, intuíció pumpákat kölcsönözni az ügyfelének, illetve relevánsabb, reálisabb képet vetít a 21. századi valóságáról.

A képzetlenebb és a képzettebb coach között az a különbség, hogy előbbi olyan turistatárs, akivel az élményeit megoszthatja a coachee, ami önmagában is nagyon fontos impulzust adhat az identitás-(újra)tervezés során. A képzett coach viszont nem csupán lelkes és empatikus útitárs, hanem a coachee-turista tekintetét a hátérből érzékenyen irányítani képes kvázi-idegenvezető is, aki javaslataival olyan dolgokra hívja fel a coachee figyelmét, amelyek inspirálóak lehetnek személyes identitásának folyamatos újratervezése során.

A coaching a személyes identitás-tervező piac (personal identity-fashion market) nélkülözhetetlenné vált szolgáltatása, amely révén a globalizált világ polgárai mint turisták az életüket élményekben gazdag, tanulságos „utazások” epizodikus sorozataként élhetik át.

A 2019. decemberében megjelent „kuruzslásellenes” törvény sok riadalmat keltett a humántanácsadókban. Látni kell, hogy a munka elején tartunk. A büntetőtörvény módosításának célja az volt, hogy megtisztítsuk a sokszínű tanácsadói kört a sarlatánoktól és álszakemberektől. Olyan világot építünk, ahol bárki biztonságosan és önfeledten átélheti a coaching csodát.